Szeretnék
Lefekvéshez készülődtünk. Még égett a kislámpa Nagymami mellett. Magamra húztam a takarót, kényelmesen felvackoltam magam a párnákhoz, és miközben felé fordulva melengettem a kezeimet, amik valahogyan folyton lehűlnek, szemrehányóan megkérdezte: - Hát a jóéjtpuszival mi lesz? - De hát még nem alszom! – mondtam meglepetten. – Még beszélgetünk, nem? - Dehogynem – mondta már csukott szemmel, és fejét a karjára fektette, kezével eltakarva a homlokát, ahogyan szokta. Háromszor is fel kellett kapcsolni a lámpát miattam, újra meg újra, mert minden villanyoltás után még eszembe jutott valami halaszthatatlan. Amikor úgy tűnt, végre tényleg a helyemen maradok, megpusziltam és úgy döntöttem, előhozakodok azzal a témával, ami leginkább foglalkoztatott egész nap, ami a legközelebb állt a szívemhez, amiről, azt reméltem, többet mesél majd. Van egy érdekes és annál szívszorongatóbb története ezzel kapcsolatban, amit egyszer elmesélt, de azóta sem