Setteveli

Aki egy vidám, felpörgetős bejegyzésre vágyik, az ezt most ne olvassa el. Mert nem lesz cuki. Tehát kezdem. Önző vagy te, aki a fejemhez vágod, hogy nem járok el elég edzésre, és gáznak tartod, hogy a fakultatív speceket kihagyom. Önző vagy te, aki lemondod a neked szervezett bulit fáradságra hivatkozva, és erről nem szólsz senkinek, nekem is csak véletlenül. Én pedig, hogy többek között az irántad való szeretetemet is kimutassam, elmegyek, pedig két nap múlva vizsgám lesz, amire még nem volt időm tanulni. Önző vagy te, aki megkérsz, hogy készítsek neked kávét, miközben egy perccel előbb mondtam, hogy haza kell mennem ledőlni, mert alig állok a lábamon. Önző vagy te, aki hibáztatsz, amiért nem készítettem prezentációt egy két nappal később lévő órára, amikor pontosan tudod, hogy meg fogom csinálni, de előbb még más dolgom is van. Nem gondolsz bele, hogy más kötelesség is van. Önző vagy te, aki az ajtóm előtt hangosan beszélsz, nevetsz, létezel, mert eszedbe sem jut,

1. kihívás: találj üres mosógépet 2. kihívás: vedd ki időben  a ruhákat, és reménykedj, hogy a valahogyan a mosás közé került műanyag kés nem tett kárt bennük. egyáltalán, honnan volt neked műanyag késed? csak villád volt, az is a táskádban...! 3. kihívás: mivel minden nadrágodat kimostad, találj egy alternatívát, amiben boltba mehetsz. 4. kihívás: jöjjön rád fel a szoknya 5. kihívás: örvendj afelett, hogy nemcsak feljött, hanem még jól is áll. 6. kihívás: siess, amennyire csak lehet. nagyon hideg van. 7. kihívás: ne nézz az utcán az emberek szemébe. valamit nagyon néznek. 8. kihívás: próbáld meg azt hinni, hogy azért bámulják a lábadat, mert ránézésre sem tűnik vastagabbnak 20 dennél az a harisnya. és ezen ütközik meg a tekintetük. igen, légy Jane Eyre és hidd ezt, ne azt, hogy jók a lábaid. 9. kihívás: ne nézd meg magad a kirakatüvegben. damn it, ez egy tökéletes összeállítás lett. a szoknya megy a sálhoz, a cipő a kabáthoz. csak smink nincs, de szemüveg van, az is megy a ci

…ebben az egészben. Először is, egy kis személyes megjegyzés a moziélményről, amelynek azonban semmi köze a filmhez. Kissé kiverte a biztosítékot a film előtti előzetes- és reklám-összeállítás. A lehető legbénább hirdetéseket és legbugyutább filmeket, vagy az amúgy is agyonreklámozott blockbustereket vetítették, ráadásul tematikailag teljesen összefüggéstelenül. Az egyik oldalamon harminc körüli felnőtt pár, a másikon nagyszülőkorú idősek üldögéltek. Vajon őket mennyire érdekelte Katniss harmadszori lázadása? Az új magyar film, amiről elsőre annyit sikerült leszűrnöm, hogy a szovjet megszállásról szól, és kimerül a művér használatában és az arcok premier plánban való vételében (hozzáteszem, laikusként is megmondható rossz színészi arcjátékkal) pedig aztán végképp nem tudom, mit keresett ott. Az elrusnyított Cameron Diaz és a kölyökmusical pedig rátette a pontot az i-re. Klisé klisé hátán, zajos és érthetetlen egyvelegben. Általában az előzetesek már megadják az alapot, hogy mi mi

Starfish is dying out by the laundry   ironically the washing machine is half full   of seawater washed in by the waves at night   leaving a salty snail-like trail behind... Olyan lassan haladt hazafelé, ahogyan nem is akart. Ő úgy érezte, gyorsan lépked, de léptei bizonytalanok és tévelygősek voltak. A szíve lépései annál határozottabbak - és annál messzebb vitték a céltól. Olyan utakra vitték, amerre csak a turisták sétálnak, ráérősen, beszélgetve, fényképezve. De ők sem hajnali háromkor. Ő pedig nem is látott semmit. A végtelen könnyáradat, ami, mintha pumpálták volna, újra és újra előtört belőle, nem akart abbamaradni. Hangosan fel-felzokogott, pedig próbált csendben maradni. Hallotta a hangját, más szívek mégsem vettek tudomást arról. Megkönnyebbült. Akárki elhaladt mellette vagy vele szemben, rápillantott ugyan, de egy zsebkendőre sem méltatta. Tél van a szívekben. A tél siet előre és marja el maga mellől az akadálynak tűnő útmenti gazokat - hóvirágos, nárcis

Lefekvéshez készülődtünk. Még égett a kislámpa Nagymami mellett. Magamra húztam a takarót, kényelmesen felvackoltam magam a párnákhoz, és miközben felé fordulva melengettem a kezeimet, amik valahogyan folyton lehűlnek, szemrehányóan megkérdezte:                 - Hát a jóéjtpuszival mi lesz?                 - De hát még nem alszom! – mondtam meglepetten. – Még beszélgetünk, nem?                 - Dehogynem – mondta már csukott szemmel, és fejét a karjára fektette, kezével eltakarva a homlokát, ahogyan szokta. Háromszor is fel kellett kapcsolni a lámpát miattam, újra meg újra, mert minden villanyoltás után még eszembe jutott valami halaszthatatlan. Amikor úgy tűnt, végre tényleg a helyemen maradok, megpusziltam és úgy döntöttem, előhozakodok azzal a témával, ami leginkább foglalkoztatott egész nap, ami a legközelebb állt a szívemhez, amiről, azt reméltem, többet mesél majd. Van egy érdekes és annál szívszorongatóbb története ezzel kapcsolatban, amit egyszer elmesélt, de azóta sem