Macskakő, kávé, tenger

Kint, a réteken, valahol száll egy ének

Kint, a mezőn, valahol szalad egy lány

a hajában virág

kezében felhő

szemében fény

és becsukja a szemét, és hunyorog

és lefekszik a fűbe, és elvakítja a napfény

és kék az ég, és köhög a futástól.

kint, a téren, szól a zene és száll a kávéillat,

táncol egy lány és táncol a tér,

táncol mindenki és szól a zene,

táncol a kávéillat és csobog a szökőkút

kint, a tetőn ül egy fiú, nézi a várost és néz egy lányt,

ő átkarolja a fiút, aztán megcsókolja,

és érzik a kávé illatát

kint, a macskakövön lépked a vágy,

prémes szövetkabátban suhan egy lány,

kabátján virág,

szemében szűziesség, leheletében bor, arcán csendes vágy.

színházból jött, a fiúhoz siet,

kint a macskakövön suhan a vágy.

tengerparton rohan a víz, dagály van, késő este már

egy lány egy társasággal ül a teraszon

és égett bőrét kenegeti,

miközben rákot eszik

és ott a fiú, valahol a szomszédos asztalnál,

és rákacsint a lány, és visszakacsint a vágy

ami a fiú szívében dobog,

szemében szűzi szerelem, és imádja a lányt,

de meg nem érintheti

és elfordul

a lány felnevet, majd elcsendesedik

hát sosincs vége? mindig már ez lesz?

és aztán úgy táncol a lány,

mint a téren,

a macskakövön,

a szíve a színházban,

a lába a réten,

és a fiú nézi, nézi, nem reméli

aztán egyszer csak feláll, odalép

szégyenlősen, mint egy bakfis

hátán a keze, arcában szerelem

kiviszi a lányt

a tengerpartra

sötétben

csobog a víz

hullámzik

süt a hold

nevetnek a távolban és zenélnek a macskakövön

és már bezárt a színház

és nevet a lány, mert vicces a fiú

és nevet a fiú szíve, mert nevet a lány

aztán elhalkulnak

mindketten

távoli réten suhan a szél

érzi a lába közt a füvet

mezítláb fut, mint egy kislány

mert kislány, nő, prosti egyben

feleség és anya, meg lány

és minden fájdalom ott van a szívében

amit még nem érzett, és amit majd fog

és minden öröm

és ahogy a fiú ránéz, tudja, hogy többet már

nem lesz többet, mert csak most van

elmúlik minden más érzés

és a macskakő, a szél, a tenger, a fű, a tető egy pillanatra megáll

és a fiú szíve akkorát dobban, hogy kész örökre megállni

utoljára nagyot dobban, hogy elmondhassa, az utolsó nagy volt

és minden megáll, megfeszülnek az izmok, aztán elernyednek

a hold is bámul, visszafojtja lélegzetét

és a két ajak összeér,

a két szív a hold felett, az égen egymásba kulcsolja láncait,

vékony, de erős fonalát

eddig is össze voltak kötve, de most már

nem görcsös ez a fonal többé, mert már úgyis tudják

tudják rég

hogy csak ez a pecsét

kellett

és többet nincs,

nincs semmi már.

és megnyugszik a hold, és az izmok, a szív újra dobog

leng a fű, fúj a szél, áll a tető,

vággyal ég

a macskakő.