Egyetlen dolog

Mostanában többen is megkerestetek futással kapcsolatos kérdésekkel: segítsek cipőt választani, ajánljak edzéstervet, hideg időben való öltözködést, táplálkozási tanácsokat, órát, szaküzletet. Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy ennyire bíztok bennem és nagyon szívesen segítek is, ahol tudok, bár többnyire csak irányokat szoktam mutatni, hiszen semmilyen értelemben nem vagyok hozzáértő. Nemrég érkezett egy olyan kérés, hogy szerettessem meg a futást az illetővel, mert hát ezt a legkönnyebb elkezdeni, bármikor és bárhol lehet, és olyan jó lenne, ha szeretné is csinálni, csak hát hiába fut két kilométert, nem élvezi. Ahogy tűnődtem, mit is mondjak erre, az jutott eszembe, hogy ez is olyan délibáb tud lenni, mint a többi. 

Az egyetlen dolog. Azt hisszük, már csak pont ez hiányzik ahhoz, hogy végre új életet kezdjünk, egészségesek, szépek, vékonyak, magabiztosak legyünk. Végül néhány javaslat után egy dolgot emeltem ki a kérdezőnek: figyeljen a fokozatosságra, és legyen türelmes magával. Magamban hozzátettem, mert az egyetlen dolog egy mítosz.

Szerintem annyira sokan vagyunk így, akik azt hisszük, hogy valami megoldást jelenthet minden problémánkra. Méghozzá rögtön. Még aznap, vagy másnap. Én számtalanszor hittem őszintén azt az életemben, hogy valamilyen új felfedezés lesz a kulcsa a boldogságomnak, hogy végre levethetem az eddigi szorongásokat, szomorúságot, haragot, és innentől minden csodás lesz. Legyen az egy párkapcsolat - végre megtalálom a társamat, és sosem leszek magányos; egy új hajhab - végre egyenletesen göndör lesz a hajam, ez volt mindig életem problémája; egy új arclemosó - végre szép lesz az arcbőröm, ettől szenvedek úgy 15 éve; egy új nadrág - végre nem tudom mi; egy új sportág - végre kockás hasam és ropi combom lesz; egy új parfüm - végre az egyéniségemet tükrözi; egy új személyiségteszt - végre megtudom, ki is vagyok én... A sort kábé a végtelenségig lehetne folytatni. Annyi mindenben hittem már teljes szívemből, hogy na most, most majd új életet kezdhetek, és ez majd hú de rendbetesz, és én kihozhatom magamból a legtöbbet, most már minden jó lesz. Amellett, hogy egyetlen apró dologról volt szó, gyors változást is szerettem volna. Tudom, tudom, a könyökünkön jön már ki, hogy a gyors dolgok nem működnek, és legyünk türelmesek, de vajon tényleg elfogadtuk már ezt az igazságot? Nem meglepő, hogy erre is a futás kapcsán döbbentem rá. 

Ha valamitől, akkor a rendszeres mozgástól joggal várhatná az ember már viszonylag rövid idő után is, hogy látványos változást eredményez a testén, esetleg lefogy, izmot épít, egy mérettel kisebb lesz. De most elmondok valamit, aminek valószínűleg nem fogtok örülni: ez baromira nem így megy. Mióta futok, híztam négy kilót. Kétség sem fér hozzá, hogy a lábam még sosem volt ilyen izmos, és szerintem életemben nem éreztem magam még ilyen erősnek és az állóképességem sem volt még ilyen jó. Ezeket valóban várhatjuk a futástól. De tudod, mit nem várhatunk feltétlenül? Fogyást. Meg kockahasat. Meg anatómiaórán felhasználható szárazságú kar-, vagy akár lábizmokat. (Hogy ez mitől lesz, arra még később visszatérek.) Meg szép bőrt. Meg szép hajat. Meg az összes problémánk megoldását. Ha te rendszeresen futsz, az életed szinte minden területén várhatsz kisebb-nagyobb pozitív változásokat, de az életedet ez az egyetlen dolog nem fogja rendbe tenni. Mint ahogy a fodrász sem teszi rendbe az önbizalmadat egy életre. Az új márkás cipődtől nem leszel kevésbé magányos a metrón hazafelé. Az új arclemosótól nem lesz két nap alatt sima bőröd, ha eddig nem az volt. Ezek nem feltétlenül hülyeségek, értelmetlen beszerzések, csak önmagukban kevesek. Vagy néhány esetben valóban feleslegesek.

Nemrég egy bibliaórán a pásztor azt mondta, a hitélet is olyan, mint az edzés. Rendszeresen kell művelni. Gyakorolni kell. Azért, mert megtértél, még nem lesz csak úgy erős kapcsolatod Istennel, ha nem teszel érte semmit. Ha nem imádkozol, nem gondolsz rá, nem keresed a szavát, nem élsz az ő kérése szerint, nem várhatod, hogy ott érezd magad mellett a jelenlétét nap mint nap. Mégis mitől? Mitől várod, hogy ez most működni fog, ha nem csinálod, és nem adsz neki időt?

Annyira szeretünk megúszni és türelmetlenek lenni. Tessék, megvettem az edzőcipőt, már csináltam két harminc perces edzést is a héten, meg fitnesz menüt ettem a szokásos helyett, hol a változás? Miért nem fogyok?? Már rákentem a hajamra két ápoló cuccot is, miért nem látom a változást?? Használtam az arclemosót, hol a sima bőr? Futok heti négyszer, hol vannak a kockáim?

Az életünk, a szervezetünk, a kapcsolataink annyira bonyolultan, összetetten működnek, és mi mégis elhisszük azokat az üzeneteket, hogy “azonnali változás”, meg “fogyj úgy, hogy nem diétázol”, “ez a három napos tanfolyam segít elsajátítani az [insert ezoterikus bullshit] alapjait és azonnal felszabadítja az emberi kapcsolataidat” meg még sorolhatnám a teleshopos baromságokat. Tudjuk, mert mindennap tapasztaljuk, hogy sokkal többféle törvényszerűség van az életünkben, minthogy egyetlen coelho-idézetbe sűrítsük a lényeget, mégis olyan kényelmes elfogadni ezeket a hazugságokat. Pénzt nem sajnálva beszerezzük az átveréseket, és rájuk ununk pár nap múlva, mert nem működnek. Ha valamit megtanultam a futás során, az az, hogy türelem kell. És egyszerre mindig csak egyet lépünk. Nem tudunk egyszerre előre, meg oldalra meg hátra, lassan és gyorsan futni, közben enni és inni és bemelegíteni és nyújtani egyszerre. Nem. Egyszerre egyetlen egyet tudunk előre lépni. Pont. 

 

És ez így van az életben mindennel. De az az egyetlen lépés pont annyival közelebb vitt a célodhoz. Tudod, mennyinek néz ki egyetlen lépés egy maratonon? Hát pont annyinak. Semminek. Mégis, ha elégszer ismétled, egyszercsak bent leszel a célban 3-5 óra futás után. És ünnepel az összes ismerősöd, a családod, a kollégáid, a futóközösséged. Baszki, maratont futottál. 

Életed rumlis kis szobái ugyanilyenek. Lehet, hogy egy kastélyt tudnál építeni a rendetlen szobáidból. Van egy a párodról, egy az anyádról, egy a csavargó kutyádról, egy a bántalmazó osztálytársaidról, egy az elvesztett szerettedről, egy a főnöködről, egy a betegségedről, egy az ételintoleranciádról, egy az akár évtizedek óta cipelt valamidről - depresszió, problémás haj, bőr, pánikbetegség, bármi, egy a hiteledről vagy más pénzügyi aggodalmadról, egy a túlsúlyodról. Tényleg a végtelenségig lehetne folytatni a sort, de az az egy biztos, hogy mindannyiunknak volt már legalább egy ilyen szobája, ahol azt se tudta, hol kezdje a rendrakást, és hogy hogyan. Aztán szembejött valami, ami megoldást kínált, persze azonnal. És mi belementünk, és persze nem működött, vagy lehet, hogy átmenetileg letakarta a szoba összes kacatját egy ikeás monokróm lepedővel, amitől baromi jól nézett ki, csak éppen alatta a kupi ugyanúgy megmaradt. És még mindig, felnőttként is csodálkozunk, hogy az azonnali megoldást kínáló dolgok nem működnek, meg amit egyszer rendberaktunk, az attól még lehet, hogy nem marad rendben, mert használjuk azt a szobát.

Kérlek, fogadjuk már végre el, hogy a testünk, a kapcsolataink, az életünk nem egyik pillanatról a másikra működnek. Hogy lépésenként, türelmesen kell haladnunk, de akkor nem marad el az eredmény. Kérlek, legyen erőd szembeszállni a régóta hurcibált gondjaiddal és számot vetni, apránként, lépésről lépésre - egyszerre csak egy szobával haladva - rendet tenni benne. Kérlek, ne azonnal várd a változást, és ne dőlj be ilyeneknek. Tudd, hogy képes vagy a jobb életre, sőt hogy mindenből van szabadulásod, de adj időt magadnak. Keress egy jónak - és valóban jónak tűnő megoldást arra a problémára (ne hidd, hogy egy szoba rendberakása mindent is rendberak) - legyen ez egy közösség, hitélet, lelkipásztor, pszichológus, étrend, mozgásforma, rutin, és haladj aszerint lépésről lépésre. Lehet, hogy hónapok, akár évek is kellenek majd. Adj időt a bőrödnek a változásra, mert nem egyik napról a másikra lett problémás. (Ezt azért ismétlem, mert nálam éppen egy gyógyulási folyamat megy végbe a bőrömön - naponta látom a javulást, de nem olyan, mintha kicserélték volna, mert nem egy letörölhető tábla. Kell még neki idő.) Adj időt a kapcsolataidnak, szeretteidnek, mert ez már csak ilyen. Ha valamit, valakit szeretnél elengedni, adj időt magadnak, és ha a nagy elengedésben hiányozni kezd és visszamennél, tudd megkülönböztetni, hogy a megszokás hiányzik vagy ő. Persze, hogy azt fogod mondani magadnak, hogy ő, de kérdezd meg magadtól megint. És újra. És ha nehéz, inkább kompenzáld valamivel a másik szobákból, és tolj be egy doboz fagyit vagy hagyj ki egy edzést és ülj otthon romkomokon bőgve, de ne légy türelmetlen magaddal, hogy neked azonnal jobban kéne lenned, és ha nem, akkor a megoldás a visszatáncolás. Egyszerre csak egy szobát, és lépésenként. Nem tudod az összeset egyszerre megoldani, hacsak nem vagy valami fura pszichopata robot. Légy türelmes magaddal, kérlek, és ne add fel a lehetőségeidet.

Egyik láb a másik után. A többi pedig majd jön.

A futásra visszatérve pedig, nos - ahhoz, hogy sportmodellnek nézz ki, nem ez a legjobb sport. Ehhez még elég sok mindenre oda kell figyelni, önmagában a futás ezeken nem segít. Kell erősíteni - ezt én előszeretettel elhanyagolom; éhgyomorra edzeni - jaj; és nagyon, nagyon odafigyelni a táplálkozásra - jajajaj. Én ezeket alig csináltam, így nem is lett kockás hasam. Cserébe bármikor tudok egy félmaratont futni és nemsokára már maratont is, mert fokozatosan felépítettem - és még mindig építem - egy elég jó állóképességet. Most elkezdek odafigyelni ezekre is, mert a céljaim közt szerepel, de nem mindenre egyszerre. Szép sorjában haladok, nem sürget senki, és ismerem magamat annyira, hogy mi a nekem megfelelő tempó a változásban. Majd odaérek. Már így is rengeteget haladtam. Lépésről lépésre. A többi majd jön.