Anyukád

Veled álmodtam,
És Anyukáddal.

Ha ebből nem ismersz magadra,
Nem baj,
Én sem magamra,
Hogy ezt álmodom.

Pedig annyira emlékszem
Anyukádból,
Hogy kedvelt engem,
És a szalagavatódra lefogyott,
És büszkén mesélte.

Nem is értettem,
Mert szerintem mindig is gyönyörű volt.
Nagyon bírom Anyukádat.

Asszem, ennyi a kölcsönösség
Közted és köztem.
Hogy Anyukáddal
Bírjuk egymást.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Where the streets have no name

Kép
2020. 11. 13. (vagyis 14., mert elmúlt éjfél) 4. napja mindennap futok. Ez nem jellemző, mert egy-két naponta szoktak pihenők lenni. De most a hétfői teljesítménydiagnosztika miatt szombaton és vasárnap nem fogok futni, ezért tegnap és ma futottam a csütörtöki, szombati és vasárnapi adagot, egyben. Nem tudom, jó ötlet volt-e, de ez tűnt az egyetlen értelmes megoldásnak a heti kilométerszám tartására. Ha igazán őszinte akarok lenni - márpedig a saját naplómban miért ne lennék az - még mindig csodának tartom, ami velem történik. Aki lettem. Hogy a testem már a legjobb barátom. Sőt, ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az elején. A testem valaki, akivel barátkozom. A testem valaki, aki elvisz elképesztő messzeségekbe, és visszahoz. Sőt. Sosem hagy cserben. Akkor sem, mikor én már azt hinném, vége, elhagy. Hűséges. Nem áll meg. Visz tovább, biztat, kitart mellettem. A testem és én - tehát ÉN - elérjük a céljainkat. Erősek vagyunk. Elképesztő erősek. Hogy gondoltam volna-e egy évvel ezelőtt
Tovább»

Fólia

Nemrég összetörték picit a szívemet, nem vészesen, csak fóliát kellett cserélni rajta. Hála Istennek, nagyon vigyáztam rá, igazán féltem mindig, de azért én sem tudok mindenre felkészülni, amikor használom. Szóval az óvatosság ellenére berepedt, lehajoltam érte rögtön, de azért felszisszentem, fájt kicsit. Nem számítottam rá, tényleg úgy vigyáztam, de hát a repedés most itt volt. Visszatettem, jön majd a fóliacsere, ha eljutok oda. Addig is csak olyan, mint a kicserepesedett, sebes ajak télen, nem fáj, amikor nem veszem észre. Csak amikor elmosolyodok, vagy eszem, vagy fogat mosok. De amúgy hamar rendbejön. Én sosem tudom, az ajaksebek hogyhogy meggyógyulnak, a vírusos hányás hogyhogy abbamarad, a kettérúgott lábujjköröm hogyhogy újra egyben kezd nőni. De valahogy a test képes rá, hogy folyton megjavuljon. Egy fóliacsere seperc alatt kész.
Tovább»

Bármekkora bármi

Kép
Érezted már azt, hogy olyan üres vagy, hogy bármi elférne benned? Bármekkora bármi. Végleg kiürültél, nincs múltad, terved, jövőd. A semmi tölti ki benned a helyet, tárva az ajtó, átjárhat a szél, eső, vihar, jöhet igazán bármi, nincs tétje már. Ahol űr van, ott nem árthat semmi. Lakatlan ház. Kitársz minden ablakot, hagyod, hogy azon folyjon ki a fájdalom. Csak pumpálja a tested, tudod, hogy egyszer véget fog érni, hogy egyszer kiürül. Már egyre kevesebb jön. Naponta még egyszer felbuzog. Nincs itt már semmi, aminek árthatna. Valahol jó érzés ilyen üresnek lenni. Eddig azt hittem, értem már, mit ért Pál és Tim Keller az önmagunkról való megfeledkezés szabadságán. De valójában, azt hiszem, nem feledkeztem meg önmagamról, amíg voltak elvárásaim az életemmel kapcsolatban. Amíg volt büszkeségem, hogy velem minek és hogyan kell történnie. Öntudatom, hogy én játsszak szerepet mások életében, hogy másnak is legyen fontos az én maratonom, az én küzdelmeim, az én szeretetem. Az én testem. De v
Tovább»