Sokszögletű kerekerdő II. (részlet)
Tegnap újra sírtam, de már nem ezért. Ültem a zuhanytálca alján, mert úgy futottam, hogy mindenemet ott hagytam. Kifacsartam magamból, amennyit csak bírtam, hazaestem, bebújtam a zuhany alá. Nem maradt bennem semmi. És ahogy ott kuporogtam, rád gondoltam. Már bántam, hogy előtte a kocsiban kérdeztem tőled. Hogy a kételyeimet szóvá tettem, hogy beszéltettelek az elköteleződésről. Amikor elindultam futni, még nem tudtam, mit érzek, mi feszít. Hogy miért bánom. A zuhanyban még mindig nem tudtam. Néztem felhúzott térdeimen át a lábfejemet a zuhany falán, emlékszem, csorgattam a vizet és néztem őket. Nem gondolkodtam már semmin. Üres voltam. Aztán egyszercsak gondoltam valamit. Azt kérdeztem tőled belül, hogy mindentől függetlenül, attól függetlenül, hogy lesz-e köztünk bármi is, leszel-e a barátom. Az igazi barátom. Történjék bármi is, legyünk mindig barátok. Akkor kezdtem el sírni. Vádoltam a semmit, és csak faggattam, miért nem jó, amit szeretnék, miért nem lehet így. Tudtam, hogy mié...
